Tájékoztatás a koronavírus terjedésével kapcsolatban

2020-03-04 11:57:47


EMBERI ERŐFORRÁSOK MISZTÉRIUMA

iktatószám: VIII/1015/2020/KOAT 

Tisztelt Intézményvezető Asszony! Tisztelt Intézményvezető Úr!

A koronavírus terjedésével kapcsolatosan az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárságával és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal egyeztetve, az operatív törzs döntésének megfelelően az alábbiakról tájékoztatom.

Abban az esetben, ha az Ön által vezetett köznevelési intézmény valamelyikéből tanulócsoport Észak-Olaszországban tartózkodik, és az út során a hatósági intézkedéssel lezárt településeken is járt tanulmányi kirándulás vagy egyéb látogatás céljából, úgy kérjük, hogy a hazajövetelt megelőzően értesítse a területileg illetékes járási/kerületi hivatal népegészségügyi osztályát és kövessék a kapott utasításokat.

Amennyiben az Ön által vezetett köznevelési intézményből gyermek, tanulócsoport vagy egyéni utazás céljából tanuló Észak-Olaszországban, a hatósági intézkedéssel lezárt településeken tartózkodott tanulmányi kirándulás vagy egyéb látogatás céljából, és már visszaérkezett, úgy kérjük, hogy szíveskedjenek tájékoztatni a szülőket az alábbiakról:

A koronavírus terjedésének megakadályozása, valamint a gyermek megfelelő ellátása érdekében kérjük a tisztelt Szülőket, hogy a fent említett terület elhagyásától számított tizennégy napig a gyermekek egészségi állapotát fokozott figyelemmel kísérje. Amennyiben a gyermeke ez idő alatt belázasodna, hívják fel a háziorvost és a kapott instrukciókat tartsák be.

A lezárt települések listájáról a Zöld számon 06 08/ 277-455 vagy a 06-80/277-456, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján lehet tájékozódni. www.nnk. ov.hu

Amennyiben felmerül a betegség előfordulása, a háziorvos, illetve a területileg illetékes járási/kerületi népegészségügyi osztály dönt a további teendőkről az aktuális eljárásrend szerint.

Budapest, 2020. február 27.