Őszi játszóház

2014-10-21 19:15:31



Iskolánk október 10-én őszi játszóházat szervezett, ahol sok szép tárgyat, ajándékot készíthettünk.
Több állomás volt, amiken különböző feladatokat hajtottunk végre. Az első állomáson aranyos levélpillangók készültek, melynek ág volt a teste, fejének egy makk-kalapot használtunk fel, és végül egy papírból kivágott levelet ragasztottunk fel szárnynak. Aztán, ami minden gyereknek az egyik kedvence volt, a sütivásár. Sok ínycsiklandó sütemény volt felsorakoztatva. Volt még táncház, ahol Adri néni és Éva néni lelkesen játszott mindenkivel.
Készítettünk ezeken kívül még papírtököt, krumpli sünit.
Mindenki nagyon jól érezte magát.
Szakály Petra
4. b
Az év első játszóházát tartottuk péntek délután.
Sok érdekes dolgot lehetett készíteni, mint például a levéltestű manócskát, vagy a papírból ragasztott tököcskét. Nekem a legjobban a pillangó tetszett, melynek szárnyát egy levél alakú papírból, testét faágból, és fejét makk-kalapból készítettük. Volt táncház, ahol nagyon sokat játszottunk. Én sokféle sütit ettem, melyek nagyon jól sikerültek.
Nagyon élménydús volt ez a játszóház.
Szabó Jana
4. b

Hat helyszínen zajlottak az események, négy teremben kézműves foglalkozások voltak, a másik kettőben játszhattak az alsósok. A hosszú folyosón tömérdek finom süti és forró tea várta a gyerekeket. Nekem a táncház tetszett a legjobban, melyet Éva néni és Adri néni vezetett. Sok felső tagozatos és a suli volt diákja segítette a nevelők munkáját.
Minden kisdiák többféle saját készítésű díszt vihetett haza. Biztosra veszem, hogy jól érezték magukat a diákok ezen a gyönyörű őszi napon.
Mogyorósy Szonja
5.a
A rendezvényen készült fotók megtekinthetők >>>itt <<<.