Projekt

2011-12-04 14:18:46


Kezdj el élni!

Ez a címe annak a projektnek, melyet a körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola és AMI 7. évfolyamos "Modern világ-modern ember" szakkörösei valósítottak meg. 5 héten át tartó munkájukat november 12-én egy projektzáró kiállításon mutatták be.
Az egészséges életmód témáját járták körül úgy, hogy 4 fős csoportokban projektmódszerrel dolgoztak. Prezentációkat szerkesztettek az iskolai képújságnak, interjúkat készítettek ismert körmendi személyiségekkel, vetélkedőket bonyolítottak le alsóbb éves szakkörösöknek az egészségmegőrzés témájában. 
Egy fotópályázatot is kiírtak, melynek díjazott képei a kiállítás legszebb alkotásai voltak.
A kiállítás-megnyitón a diákok maguk is értékelték az 5 hét munkáját, majd meghallgatták Er edics Éva tanárnő összegzését a projektről, Mészáros Árpád igazgató dicsérő-biztató szavait, és átvették Iván Ivett tanárnőtől az okleveleket a díjazott fotókért.
Mindez a körmendi Faludi Ferenc Könyvtár "Legyen élmény a tanulás" című TÁMOP 3.2.11 pályázat tehetséggondozó programja keretében valósult meg.
A következő projekt az iskolaújság adventi különszámának elkészítése lesz, melynek tervezéséhez már hozzákezdtek a szakkörös gyerekek.

A díjnyertes fotók megtekinthetők >>itt<<.