Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskola




9900 Körmend, Kölcsey u. 12.
telefon: 94/594-398
e-mail: bblkai@martinus.hu

A 2010/2011-es tanév rendje

  nyomtatási kép

183 tanítási nap, a szokásosnál hosszabb őszi szünet és a tavalyinál a diákok szempontjából kicsit szerencsésebben, hétköznapokra is eső szünnapok: röviden így lehetne leírni a következő tanévet.


2010. szeptember 1. - Az első tanítási nap

Szerdától szerdáig tart majd a következő tanév, lévén szeptember elseje, valamint az utolsó tanítási nap, június 15-e is szerdára esik. A tanítási napok száma - miként a megelőző években - most is száznyolcvanhárom lesz.

2010. október 30. - november 7. - Őszi szünet

Az idei őszi szünet kicsit hátrébb csúszik, mint a tavalyi - a szokásos október végi időpont helyett, először adják ki novemberben ezt a pihenőt a diákoknak. Ez a megoldás azonban az eddigieknél jóval hosszabb egybefüggő szünetet jelent majd, hiszen november 1-je, amely amúgy is munka- és tanítási szünet, hétfőre esik. Így az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 29-e lesz, míg a szünetet követő első pedig november 8-a. Így jön létre tehát egy szokatlanul hosszú, kilenc napos őszi szünet.

2010. december 22. - 2011. január 2. - Téli szünet

Ez szinte betűre ugyanaz, mint minden évben. A pech benne, hogy január elseje szombatra esik, így ez a nap amúgy is szünet lenne. Január 3-án, hétfőn kell először iskolába menni.

2011. január 14. - Az első félév szorgalmi időszakának vége

Ezen a napon zárják a tanulók első félévi jegyeit, a bizonyítványát pedig legkésőbb Január 21-ig mindenki kézbe veheti.

2011. április 21.-26. - Tavaszi szünet

A tavaszi szünet szokás szerint hét napos lesz, az utolsó tanítási nap április 20-a, míg a szünet utáni első április 27-e lesz.

2011. április 29. - Az utolsó évfolyamon tanuló középiskolások utolsó tanítási napja

Az érettségizők ezen a napon vesznek részt utoljára tanítási órákon.

2011. május 2.- 23. - Az írásbeli érettségi vizsgák kezdete

Ezen a napon indulnak a közép- és emelt szintű írásbelik a magyar érettségivel. Az írásbelik május 23-án érnek véget a nemzetiségi nyelvekkel.

Néhány fontosabb vizsga időpontja:

Emelt és Középszintű írásbeli Időpont
1. Magyar nyelv és irodalom május 2., 8.00
2. Matematika május 3., 8.00
3. Történelem május 4., 8.00
4. Angol nyelv május 5., 8.00
5. Német nyelv május 6., 8.00
6. Informatika május 10., 8.00
7. Biológia május 11., 8.00

2011. június 2.-8. - Emelt szintű, és június 14-28 középszintű szóbeli érettségi vizsgák

Mint a megelőző években is, az emelt szintű vizsgák lebonyolítására egy hét áll majd rendelkezésre, míg a középszintűekre két hét.

2011. június 16. - augusztus 31. - Nyári szünet

Ami pedig az állami szünnapokat illeti, a következő tanév nem alakul majd túl szerencsésen diák szemmel. A 2011. január 1-je mellett, 2010. október 23-a is hétvégére esik (szombatra). 2011. március 15-e pedig hétköznapra esik ugyan, de mivel ez egy keddi nap, a három napos szünet itt is elmarad.

Forrás: eduline.hu